A Mi Hazánk Mozgalom is beszáll az időközi választásokba.
A Fidesz-csürhe és az ellenzék által támogatott független jelölt között lesz időközi választási verseny szeptember 20-án. Legalábbis eddig így lett volna, azonban most bejelentette a Mihazánk is, hogy ők is indítanak embert. Kár, hogy úgy ugatnak, ahogyan a Fidesz fütyül.
A szervezet Szabó Patrikot, kalocsai elnöküket indítaná. A Jobbikból korábban kivált Mihazánk azonban egy kamupárt, jelöltjük egy kamujelölt.
Pár éve, amikor elárulták a Jobbikot, a Fidesz kilóra megvette őket. Most a kalocsai választásokon azt próbálják bizonyítani, hogy Orbánéknak jó befektetés volt.
"Be akarjuk bizonyítani a kalocsaiaknak is, hogy van harmadik út" - mondta Szabadi István, a szervezet megyei vezetője. De ők nem a harmadik utat jelentik, hanem a Fidesz kétségbeesett tervét, hogy megtámadják az ellenzék független jelöltjét, dr. Vincze Andrást.
Szabó hiába élt Kalocsán évekig, a szíve mélyén a Fidesznek engedelmeskedik. Dr. Vincze Andrással szemben, aki az egész város tiszteletét élvezi, nem lenne esélye. De nem is kell, csak egy báb, aki az ellenzéki szavazókat akarja elcsábítani.